Médiahírek

 

Az NVB szerint jogsértő, hogy az ATV és a Népszabadság nem hívott meg minden listát állító pártot a vitáira

Budapest, 2014. március 27., csütörtök (MTI) - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint az esélyegyenlőség alapelvét sértette meg az ATV és a Népszabadság azzal, hogy olyan vitákat hirdettek a honlapjukon, amelyeken az egyik jelölőszervezet - a Jobbik - szakpolitikusai, illetve egy másikon a miniszterelnök-jelöltje nem vehetnek részt. A testület csütörtöki - a jogsértést megállapító és attól eltiltó - határozata szerint az ATV és a Népszabadság megsértette a választási eljárási törvényben szereplő, a jelölőszervezetek esélyegyenlőségének biztosítására, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó alapelveket. A testület több tagja bírság kiszabására is javaslatot tett, ám végül ez a javaslat nem kapott többséget.
A beadványtevő azt kifogásolta, hogy az ATV és a Népszabadság honlapján meghirdetett fórumokra a Jobbikot nem hívták meg, arra hivatkozva, hogy a szerkesztőségek a pártot nem tartják a demokratikus erők közé tartozónak.
    Az NVB álláspontja szerint a jelöltek és a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét a médiában való megjelenés során is biztosítani kell. A testület szerint ez azt jelenti, hogy ha egy médiaszolgáltató politikai műsort szervez, akkor az azonos helyzetben lévő jelölteket, jelölőszervezeteket azonos elbírálásban kell részesítenie.
    A bizottság szerint így ha a médiaszolgáltató az országos listát állító jelölőszervezetek egy részét politikai műsorra hívja, akkor a többi, országos listát állító szervezetnek is biztosítania kell hasonló lehetőséget.
    Az NVB azt állapította meg, hogy a meghirdetett szakpolitikai és miniszterelnök-jelölti vitára a pártlistát állító jelölőszervezetek közül csak háromnak (Fidesz-KDNP, LMP, MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) a képviselőit hívták meg, ugyanakkor a felhívásban egyértelműen kizárták annak a lehetőségét, hogy a Jobbik a választási műsorokban megjelenhessen.
    A testület kitért arra is, hogy a műsorszolgáltató nemcsak az adott műsorszámokban nem kívánja az esélyegyenlőséget biztosítani, hanem az április 1. és 5. közötti, választási témájú műsorfolyamban sem, ez pedig az NVB szerint megalapozza a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét is.