Médiahírek

 

Közös médiabojkott a választás napján a Fidesz és a Demokratikus Koalíció ellen

Budapest, 2014. április 7., hétfő - (Index/eMasa/Klubrádió/origo) - Mivel a Fidesz visszautasította a Magyar Narancs, a 444.hu, a Cink és a Hír24 akkreditációját helyszűkére hivatkozva, a Demokratikus Koalíció pedig a köztévé és a HírTV akkreditációját utasította el a választás utáni eredményváró rendezvényre, a magyar sajtó nagy része bojkottot hirdetett e rendezvényekre. Gyurcsány Ferenc szerint rosszul teszi, aki összemossa Obersovszky Pétert Uj Péterrel.

Miután először elfogadta az akkreditációjukat a párt választás utáni eredményváró rendezvényére, később a Fidesz kijelentette: a sok külföldi tudósító, valamint a helyszűke miatt a 444.hu, a Cink, a Magyar Narancs és a Hír24 újságíróit nem engedik be a területre. „Tisztelt Szerkesztőség! A külföldi sajtóorgánumok nagy számú jelentkezése miatt, valamint a helyszín létszám-kapacitásából adódóan jelentősen szűkítenünk kell a vasárnapi eseményen résztvevő újságírók létszámát, ezért sajnálattal közöljük, hogy az Önök regisztrációját mégsem áll módunkban elfogadni. Megértésüket köszönjük!” – írta a Fidesz sajtóirodája a fenti médiumoknak.

A Demokratikus Koalíció (DK) először február 15-én hirdetett bojkottot a köztévé ellen, amelyhez később hozzátették a HírTV-t is, majd most, a választások napján sem fogadták el a két médium regisztrációját, mondván, nem kívánatosnak tartják a két tévécsatorna jelenlétét.

Az Index a hír hallatán közleményben jelentette ki: „Az Index szerkesztősége szerint a nyilvánosság ilyen korlátozása a pártok részéről érthetetlen és elfogadhatatlan. Ezért, bár a helyszíneken ott leszünk, de az akkreditációt igénylő területekre nem lépünk be a Fidesz-KDNP és a DK ma esti rendezvényein, arról tudósítunk, amiről így lehetséges”.

A bojkotthoz csatlakozott az Origo is, lényegében azonos indoklással („Úgy gondoljuk, hogy ez a korlátozása a tudósítói munkának nem helyénvaló”), valamint a Hvg.hu, a Népszabadság, a Népszava és a 168óra is. A Hír24 ezek után közölte: „A Hír24 szerkesztősége azt üzeni az újságíró kollégáknak, hogy RESPECT :) UI: Most már kicsit ciki bennmaradni, nem?”.

Az eMasa közlése szerint Gyurcsány Ferenc ugyanakkor Facebook-oldalán hosszan magyarázta döntését. „A bojkott fontos figyelmeztetés, ezért érdemes végiggondolni saját álláspontunkat. Leírom, hogy miért nem engedjük be hónapok óta a fenti két sajtót rendezvényeinkre, sajtótájékoztatóinkra, miért nem nyilatkozunk nekik. Legegyszerűbben azt mondhatom, hogy azért, mert e két televíziót nem tartjuk sajtónak. (…) Szerintem mindketten egy párt, a Fidesz bunkósbotjai. Hazudnak, ferdítenek, egyetlen párt érdekei szerint csűrik-csavarják a valóságot. Összekeverik a hírt a véleménnyel, hazugságot tényként adnak el. Természetesen semmi baj nincs azzal, ha valaki üt-vág bennünket. Szerintem a Cinknek nem vagyunk a lieblingjei. Az index.hu sem repes tőlünk, hogy másik példát mondjak. Soha nem utasítottam vissza interjút, ha ezek a sajtóorgánumok erre kértek. Nem a kritikával van a baj. Ugyan, dehogy. A nyilvánvaló hírhamisítással, a hazugságok rengetegével, a pártszolgálattal. Azzal viszont van. Nem kicsit, nagyon. Hónapok óta nem engedjük be a fent említett két sajtót rendezvényeinkre, mert nem tartjuk azokat a demokratikus nyilvánosság részének. Ezt eddig a most bojkottálók tudomásul vették. Most, hogy a Fidesz kizárja a demokratikus nyilvánosság részét képező sajtó egy részét saját rendezvényéről, most bojkottálnak bennünket” – írja a politikus.

A kettős bojkottról szólva hozzáteszi: „Ez árt a sajtótisztességnek, a sajtószabadságnak. (…) Obersovszky nem egyenlő Uj Péterrel. Persze lehet, hogy nincs igazam. A bojkott erős figyelmeztetés, hogy átgondoljuk eddigi álláspontunkat. Meg fogjuk tenni.”

Nyilatkozott a Klubrádiónak hétfőn reggel a bojkottról Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke. Megjegyezte:  a magyar nyilvánosságnak tisztességes törvények között működő, tisztességesen tájékoztató szerkesztőségekre van szüksége, és nem a jelenlegi torz rendszer megkettőzésére, vagyis a jobboldalon felépített médiabirodalom baloldali megteremtésére. A bojkottált médiumok közös fellépését pozitívan értékelve azt mondta: ez az akció a szolidaritás ritkán tapasztalható kifejeződése volt, és a szakmai szervezetek együttműködésének is lökést adhat - írja az eMaSA