Médiahírek

 

Ismét Dirk Gerkens a magyar média legbefolyásosabb embere

Budapest, 2014. május 7., szerda (MTI) - Immár hetedik éve áll Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója a magyar média legbefolyásosabb embereit felvonultató lista élén. A Marketing & Média folyóirat által összeállított rangsoron a tavalyi jelentős médiaipari tulajdonosváltások csak kis mértékben éreztették hatásukat. A hetedik éve összeállított Top 50 - A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban című listán - amelynek tartalmáról a folyóirat tájékoztatta az MTI-t szerdán - egyet előre lépve, a második helyre került Simicska Lajos, a Mahir vezérigazgatója, helyet cserélve Simon Zsolttal, a TV2 vezérigazgatójával.
Négy hellyel került jobb pozícióba Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője pedig belépett az első tízbe.
    Először került fel a listára Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, aki a tizenkettedik helyen áll, Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap megbízott vezérigazgatója pedig a 28. helyet kapta a szakmai zsűritől.
    A legnagyobb árbevételű médiavállalat, az RTL Klub vezetői közül szerepelnek a legtöbben, összesen öten az ötvenes rangsorban, közülük Vidus Gabriella kereskedelmi igazgató a hatodik, Kolosi Péter, az RTL Klub és kábelcsatornáinak programigazgatója pedig a kilencedik.
    A TV2 mellett az Axel Springer és a Ringier topvezetőinek helyét sem rengette meg a tulajdonosváltás. Előbbi, Bayer József a negyedik a listán, míg Mihók Attila a hetedik. Szabó György, az elmúlt hónapban tulajdonost váltó Sanoma Media Budapest vezérigazgatója viszont a tizenharmadik helyre szorult, hatot visszalépve.
    A bevételüket döntően a lappiacról szerző vállalatvezetők és tulajdonosok tízen vannak a listán, az online piacon működő médiavállalatokat öten képviselik. A rádiók idén sem erősek, egyedül Nyerges Zsolt (11. hely) sorolható ide a Class FM és a Lánchíd Rádió társtulajdonosként.
    2014-ben öt főszerkesztő jutott be a Top 50-be, közülük viszont kizárólag főszerkesztői tevékenységüknek köszönhetően csak hárman: Uj Péter a 444.hu-tól, Dudás Gergely, az Index főszerkesztője és a Blikk szerkesztőségét irányító Murányi Marcell.