Médiahírek

 

Kötelező lesz az ingyenes szűrőszoftver a kiskorúak védelme érdekében

Budapest, 2014. május 21., szerda (MTI) - A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. A tárca kampányt is indított, hogy a szülők figyelmét felhívja a szűrőszoftverek fontosságára - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege, hogy a kiskorúak sem otthon, sem az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz.
A könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert a szolgáltatók honlapjáról lehet majd letölteni - közölte az államtitkár. A szolgáltatóknak a szoftverek elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatót is közzé kell tenniük honlapjukon, negyedévente pedig értesítőt kell küldeniük a felhasználóknak a szűrőszoftver újításairól, fejlesztéseiről.
    Balatoni Monika szólt arról is, hogy szeptember 1-jétől a nyilvános könyvtárak és az iskolák számára is kötelező lesz a szűrőszoftverek használata.
    Elmondta, a kormányzat nem akarja a fiatalok internethasználatát megtiltani vagy lebeszélni őket róla. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy egy Google-felmérés szerint Közép-Európában a magyarok interneteznek a legtöbbet, ezért is oda kell figyelni arra, hogy a gyerekek biztonságban vannak-e az "internet végtelen világában".
    Felmérések szerint a fiatalkorúak az internetnek nem elsősorban az "információs jellegét" használják ki, tehát nem az oktatási segédanyagokat keresik, hanem a közösségi oldalakat preferálják - tette hozzá. Utalt arra, hogy a közösségi oldalakon 13 évesnél fiatalabbak nem lehetnének fenn, mégis ma már hat-hétévesek is naponta minimum fél órát használják a közösségi hálót.
    Az államtitkár egy másik friss felmérést is ismertetett, amely szerint a 14 éves gyerekek már napi négy órát töltenek közösségi oldalakon.
    A törvény előírta, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozzon létre egy internetes kerekasztalt, amelynek egyebek mellett az a feladata, hogy meghatározza a szűrőszoftverekkel kapcsolatos feltételeket, szempontrendszereket - idézte fel. A kerekasztal ajánlása szerint a szoftvereket a szülő és a gondviselő kérheti, és életkor szerinti profilokból választhatja majd ki, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten.
    Hozzátette: az ajánlás szerint lehetőség nyílik majd a "finomhangolásra" is, tehát arra, hogy a szoftver kulcsszavak alapján szűrjön, vagy a szülő a gyerek életkorára tekintettel meghatározza, mennyi időt tölthet például közösségi oldalakon.
    Elmondta, az ajánlás kiáll a megtekintett oldalak "naplózása" mellett is, és ha a kiskorú megsérti a szűrőbeállításokat, akkor a szoftver erről e-mailben értesíti a szülőt.
    A KIM népszerűsítő kampányt indít "Csendben van, de biztonságban?" címmel, hogy felhívja a szülők és a pedagógusok figyelmét az ingyenes szoftverek letöltésének lehetőségére.